látnivalók &programok
A vár létezéséről egy 1299-ben kelt irat számol be először, de feltételezhető, hogy már korábban is állt. Az 1241-42. évi tatárjárás hozott alapvető változást a magyar várrendszerben, a korszerűtlen, fa szerkezetű, rosszul védhető várak helyett számos kővárat építettek. A térség a 13. században a második legjelentősebb hatalmi központ volt, Székesfehérvár után. Ez elsősorban stratégiai adottságainak volt köszönhető.
Csókakő is, mint akkoriban szinte az egész Vértes a Csák nemzetség fennhatósága alá került, amit 1326-ban más uralmakért cserébe Károly Róbert király szerzett meg tőlük. Később a vár Rozgonyiak tulajdonába került, akik a XV. század folyamán mintegy háromszorosára bővítették a várat, a felsővár köré megépítették az alsóvárat. A család kihalta után a vár többször váltott tulajdonost. Csókakő vára körül komoly védőgyűrű volt, mely mindenfajta külső erőnek addig könnyűszerrel ellenállt. A vár három oldalát meredek sziklafal védi, ezeket mesterséges sziklaárokkal is elhatároltak. A 16. században azonban védelmi jelentőségét elvesztette, mert a török hódítók hatalmas túlerejével szemben már kicsinek számított az erődítmény.
A török hódoltság idején, mint Székesfehérvár előretolt megfigyelőhelye játszott szerepet. 1687 őszén szabadult fel, ám a későbbiekben már egyáltalán nem volt hadászati jelentősége. Pusztulása – ellentétben sok tárásával – nem a Habsburg várrombolási lázhoz köthető, itt csupán az enyészet dolgozott. A vár 1691-től üresen állt. Később felismerték régészeti jelentőségét, ám komolyabb helyreállítás ekkor még nem történt. 1953-ban műemlékké nyilvánították, majd 1960-ban új feltárási és helyreállítási munkálatok kezdődtek, melyek sajnos három évvel később félbe maradtak. Csókakő vára életveszélyessé vált, ezen csak az 1995-ben megalapított Csókakői Várbarátok Társasága változtatott, megkezdve olyan munkálatokat, melyek még napjainkban is tartanak. A vár felújításának legutóbbi üteme 2014 tavaszán ért véget.
Forrás: kirandulastippek.hu
A gótikus stílusú csókakői Szent Donát Plébánia templom 1772 és 1774 között épült, majd 1863-1866 között megújult neogótikus stílusban. 1944-ben, a háború miatt teljesen leégett, a belső berendezési elpusztultak harangjaival és a híres oltárképfestményével együtt. A templom berendezése barokk stílusban lett helyreállítva, de a belsőtérben továbbra is erősen gótizáló maradt a tér megjelenése. A Szent Donátot ábrázoló oltárképét az eredetiről festette 1983-ban a mezőkövesdi Takács István. A csókakői templom búcsúja augusztus 7-e, amelyet következő vasárnap és hétfőn kétnapos búcsúval szokott megünnepelni a lakosság.
A falu neve eredetileg kizárólag a várra vonatkozott. A település neve valójában Váralja volt. Említése 1461 után már nem szerepel az okmányokban, amiből arra lehet következtetni, hogy a település a török idők elején megsemmisült. A vár hadászati jelentősége a törökök kiűzése után megszűnt, és a Csókakő elnevezés a lassan újra népesedett településre tevődött át. A legvalószínűbb azonban, hogy a vár és később a település a csóka madárról kapta a nevét.
Itt található többek között a megye egyetlen Horthy Miklós-szobra, és az ország egyedüli csendőr-emlékműve.
A túra gyalog egyedül, vagy a családdal, barátokkal teljesíthető.
– A teljesítést az útvonalon elhelyezett ellenőrző (QR) kódok segítségével lehet igazolni. Ehhez egy okostelefonra és mobilinternetre van szükség.
– Az útvonal a térképen berajzolt útvonalon halad, illetve a track útvonalát követve teljesíthető. A teljes útvonalat be kell járnod a meghatározott útvonal alapján. Az ellenőrzőpontokat a megadott sorrendben kell érintened. Pont kihagyása, rossz pont sorrend, vagy szintidőn túli beérkezés esetén a teljesítés nem érvényes. Az eredmény táblázatban „Feladta”, vagy „Szintidőn kívül” fog szerepelni a név mellett. Útközben frissíthet bárki, bárhol.
A túra futva, gyalog vagy kerékpárral teljesíthető, módját nevezésnél lehet kiválasztani.
– A teljesítést az útvonalon elhelyezett ellenőrző (QR) kódok segítségével lehet igazolni. Ehhez egy okostelefonra és mobilinternetre van szükség.
– Az útvonal nagyrészt a hivatalos bringaúton halad, illetve a track útvonalát követve teljesíthető. A teljes útvonalat be kell járnod a meghatározott útvonal alapján. Az ellenőrzőpontokat a megadott sorrendben kell érintened. Pont kihagyása, rossz pont sorrend, vagy szintidőn túli beérkezés esetén a teljesítés nem érvényes. Az eredmény táblázatban „Feladta”, vagy „Szintidőn kívül” fog szerepelni a név mellett. Útközben frissíthet bárki, bárhol. Kerékpáros kísérő megengedett.
